Rólam

A műkörmök készítése 2010 óta lett szerelem számomra. Első körben hagyományos zselés alkotásokat készítettem, 2012-ben pedig csatlakozott a repertoárhoz a géllakk technika is. 2014-ben megbarátkoztam a porcelán anyaggal, amit sajnos el kellett hagynom a likvid-érzékenység miatt. 2017-től az akrilzselék magyarországi megjelenésével együtt nálam is megtalálható ez a fantasztikus alapanyag, ami nem csak a készítés idejét gyorsítja fel, de jobb tapadása miatt tartósabb munkákat tudok kiadni a kezeim közül.

Folyamatosan fejlesztem magam mind az építés-technikai részen, mind a díszítési területeken is, mi sem bizonyítja jobban, hogy már 35 oklevéllel rendelkezem és ez a szám folyamatosan bővül, követve a divat és a technikai fejlődéseket, igényeket.

2021-ben megszereztem a Pest Megyei Kormányhivatal Felnőttképzési Osztálya által jóváhagyott Felnőttképző státuszomat, ami alapján létrehoztam a Dorka Körmöstanodát.

2020-ban szereztem meg a Callux Pro által szervezett képesítést, mellyel a vegán alapanyagokkal végezhető Wellness szolgáltatást akár cukorbetegek is kényeztethetik lábaikat.

2022-ben elvégeztem a Lábápoló szakképesítést, amivel az igénybe vett lábakat is szakszerűen megkönnyíthetem a mindennapi megterheléstől létrejött bőrkeményedésektől, benőtt körmöktől, amik viselőjük komfortját befolyásolják.